Nokedli szaftos ételek körítéséhez

Nokedli, galuska, olcsó köret, tojásos nokedli
Nokedli

A nokedli vagy más néven galuska igen kedvelt köret a különféle szaftos ételekhez. Pörköltekhez, bakonyi szelethez éppúgy kínálhatjuk, mint ahogy az igen kedvelt tojásos nokedli alapjául is szolgálhat. Sokkal különlegesebb, mint a főtt tészta, jóval olcsóbb is, és még elkészíteni sem nagy ördöngösség.


Persze azért a jó nokedlinek is van néhány titka. A tésztát nem kell kikeverni, kidolgozni, elég csak annyira elkeverni, hogy a hozzávalók elegyedjenek egymással, tehát nagyjából egyenletes legyen a tészta. Az sem baj, ha kisebb csomókat látunk benne, de azért nagyobb lisztes foltok ne maradjanak. Ahogy a tésztaféléket általában, ezt is bő forró vízben kell főzni, le kell öblíteni hideg vízzel, és célszerű kevés zsiradékon átforgatni, miután lecsöpögtettük.

A nokedli a vajtól (nem margarintól!) lesz verhetetlenül finom. Igen jót tesz az állagának és az ízének is, ha a tésztájába kevés vajat dolgozunk. Ez a kevés zsiradék ráadásul jelentősen megkönnyíti a nyers tészta eltávolítását mosogatáskor a bekeveréshez és a szaggatáshoz használt eszközökről. Ez szintén nem utolsó szempont.

A vajas galuskát nem szükséges főzés után zsiradékon átforgatni, mert a benne lévő zsiradék megakadályozza a galuskák összetapadását.

A szaggatáshoz érdemes beszerezni egy nokedliszaggatót, ez lényegesen megkönnyíti a munkát. Valamikor régen ilyen eszköz hiányában a vágódeszkára tett tésztából vagdostak apró darabokat, melyeket a késsel rögtön a levágás mozdulatával a forró vízbe löktek. (Ezt a műveletet még sosem próbáltam, és nem is nagyon hiszem, hogy szeretném kipróbálni. Ehhez a tortúrához képest egy nokedliszaggató filléres tétel.)

Az évek során igen sokféle szaggatót kipróbáltam, nekem ez a típus vált be legjobban. (Ez itt nem a reklám helye, csak a kép miatt mutatom. Az enyém nem ilyen szép színes, hanem valaha fehér volt, de használat közben kicsit már megsárgult, így nem éppen fotogén szegénykém.)

Nokedli hozzávalói

35 dkg finomliszt
1 tojás
2-3 dkg vaj vagy egyéb zsiradék
1 teáskanál só + 1 teáskanál/liter a főzővízbe
kb. 4 dl víz

Nokedli elkészítése

1.    Tegyünk fel egy nagy fazékban vizet forrni. Készítsük elő a szaggatót, egy kisebb és egy nagyobb szűrőt. (A kisebb szűrővel fogjuk kihalászni a megfőtt nokedliket a vízből, majd a nagyobba tesszük bele a hideg vizes öblítés után.)

2.    A zsiradékot olvasszuk fel, egy nagy tálban adjuk hozzá a sót és a tojást, jól keverjük el, adjunk hozzá 2-3 dl vizet, ismét keverjük el, majd adjuk hozzá a lisztet is.

3.    Keverjük össze az egészet, és apránként adjunk hozzá annyi vizet, hogy egy lágy, de véletlenül se folyós tésztát kapjunk. Ha túl lágy, nem tudjuk szaggatni, inkább belefolyik majd a vízbe, és hosszú tésztakígyókat kapunk eredményül. Ha túl kemény, akkor a végeredmény is kemény lesz, és a szaggatás is nagyon nehézkes. Keverjük jól össze a tésztát, hogy egyenletes legyen, de nem kell kidolgozni.

4.    Ha felforrt a víz, adjunk hozzá literenként 1 teáskanál sót, majd kezdjük el beleszaggatni a tésztát. Annyi tésztát szaggassunk egyszerre, amennyi belefér a szaggatóba. Kicsit keverjük meg, majd ha feljött az összes galuska a víz felszínére, szedjük ki ezeket a szűrővel. Öblítsük le a nokedliket hideg vízzel, majd tegyük egy nagyobb szűrőbe, hogy lecsöpöghessenek. A következő adagokkal ugyanígy járjunk el, amíg el nem fogy az összes.

5.    Ha nem tettünk zsiradékot a tésztába, mindenképpen forgassuk át a köríteni kívánt étel jellegéhez illő zsiradékkal. Ha tojásos nokedlit készítünk, ez a lépés kimaradhat.

Maradékmentő tippek

Ha nem fogyott el az összes galuska, másnap készülhet belőle tojásos nokedli.

Maradék pörköltszaftot (amiből valahogy elfogyott az összes hús) feldúsíthatunk kevés tejföllel, esetleg adhatunk hozzá némi gombát, majd nokedlivel és salátával vagy savanyúsággal kínálva gyors és finom ebédet vagy vacsorát tálalhatunk.

Mentés

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .