Csokis-diós holdak, adventi aprósüti

Csokis-diós holdak, advent, karácsony, aprósüti
Csokis-diós holdak

Nálam legalább 15 éve minden adventi időszakban elkészülnek a csokis-diós holdak. Eszegetjük adventkor, megkínáljuk vele a váratlan látogatókat, és jut belőle a karácsonyi családi összejövetelekre is, sok egyéb más aprósütivel együtt. Jól záródó dobozban hetekig eláll.


A recept egy főzős újságból származik, némileg átalakítva. Eredetileg kávés és mandulás csokival készül, melyek egy része olvasztva, a másik része reszelve (a darált dió helyett) kerül a holdakra.

A tészta tulajdonképpen egy linzertészta, amit gyors mozdulatokkal kell összegyúrni, hogy ne olvadjon meg benne a zsiradék, de azért egyenletesre kell dolgozni. Ha mégis kicsit megolvad benne a vaj, semmi vész, van rá megoldás.

A tésztát akár egy-két nappal korábban is elkészíthetjük, hűtőben minden gond nélkül eláll ennyi ideig, de számoljunk vele, hogy hosszabb hűtés után jobban megkeményedik, ezért nagyjából fél órával a formázás megkezdése előtt célszerű kivenni a hűtőből. A bevonat elkészítését is elhalaszthatjuk a sütéshez képest, de a kihűlt „pucér” holdakat ekkor is tegyük jól záródó dobozba.

Csokis-diós holdak hozzávalói

25 dkg finomliszt
10 dkg cukor
15 dkg vaj vagy margarin
1 tojás
10 dkg étcsokoládé
10 dkg darált dió

Csokis-diós holdak elkészítése

1.    A lisztet morzsalékossá keverjük a cukorral, a tojással, a hideg vajjal vagy margarinnal. A vajat vagy margarint vagdossuk egy késsel kisebb darabokra, vagy morzsoljuk a liszthez, gyors mozdulatokkal gyúrjunk egyenletes tésztát.

2.    Folpackba csomagolva kb. 30 percig hűtőszekrényben pihentetjük a tésztát.

3.    A hűtéstől kissé megkeményedett tésztát két réteg folpack között kinyújtjuk, holdakat (vagy ízlés szerint más formákat) szúrunk ki belőle.

4.    Sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, előmelegített sütőben 200 fokon (3-as fokozaton) kb. 10 percig sütjük. Ha megsültek, rácsra szedjük.

5.    Amíg hűlnek a holdak, olvasszuk meg a csokoládét és daráljuk meg a diót. (Nem baj, ha a dió kicsit darabosabb.)

6.    A kihűlt holdakat megkenjük olvasztott csokoládéval, és megszórjuk a darált dióval. Sorakoztassuk a holdakat egy rácsra vagy tálcára, és tegyük hűvös helyre, hogy a csoki gyorsabban megdermedjen rajta.

7.    A csokoládé dermedése után a sütiket dobozba tesszük, hetekig eláll.

Maradékmentés

Ha kimarad a csokiból, készítsünk belőle forró csokit vagy használjuk fel más csokis süteményhez, de csokival mártott kandírozott narancshéj is készülhet belőle.

Az esetlegesen megmaradt darált diót kis dobozban a hűtőszekrénybe téve hosszabb ideig tárolhatjuk. Felhasználhatjuk más diós süteményhez, akár egy sima piskótatésztát is feldobhatunk vele, ha a liszt egy részét darált dióval helyettesítjük.

Jó étvágyat!

Mentés

Mentés

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .