Klasszikus majonézes burgonyasaláta

klasszikus majonézes burgonyasaláta

A klasszikus majonézes burgonyasaláta hagyományos téli salátaféle. Készítésénél sokan elkövetnek egy hibát, de máris mutatom, hogy mitől lesz igazán finom.

A megszokott burgonyás köretek helyett időnként érdemes az asztalra tenni. Kiváló vendégváró saláta is, amit már előző nap elkészíthetünk, hiszen így még jobban összeérnek az ízek a tálalás idejére. Újkrumpliból is nagyon finom, és talán még kicsit könnyedebb is.

Rántott húsokhoz, halhoz és zöldségekhez, valamint sült húsokhoz a legfinomabb. Nálunk hagyományosan a karácsonyi asztalra kerül a rántott hal köreteként.

Készülhet kizárólag majonézzel is, ugyanakkor ha a majonézt tejföllel keverjük (azaz tartármártást készítünk), könnyebb lesz a salátánk. Ha joghurttal keverjük a majonézt, akkor pedig majdnem diétás lesz a végeredmény.

És hogy mi a hiba, amit sokan elkövetnek? Sokan különféle fűszereket vetnek be, de ez kevés. Akkor lesz igazán finom a végeredmény, ha a főtt burgonyát először ecetes, cukros, sós lében (vagyis salátalében) állni hagyjuk, s csak ezt követően keverjük össze a majonézes mártással.

Majonézes burgonyasaláta hozzávalói

60 dkg burgonya
2-3 fej lilahagyma (esetleg vöröshagyma)

salátaléhez
fél liter víz
4-5 ek. cukor
3-4 ek. 10%-os ecet
1 mk. só

a majonézes öntethez
1,5 dl majonéz
3 dl tejföl vagy joghurt
egy nagy csipet só
2-3 tk. cukor
1,5 tk. mustár

Majonézes burgonyasaláta elkészítése

1. A burgonyákat alaposan megmossuk, majd héjában feltesszük főni. Nem baj, ha nem egyformák a burgonyák, a nagyobbakat szúrjuk meg egy-két helyen egy késsel, így kb. egyszerre fognak megfőni.

2. Amíg fő a burgonya, vágjuk fel a hagymát laskára (először a hagymát félbe vágjuk, majd felszeleteljük, így félkarikákat kapunk), és készítsük el az ecetes-cukros salátalevet és a majonézes öntetet.

3. A salátalé hozzávalóit keverjük el, amíg a cukor és a só is feloldódik. Kóstoljuk meg. Finom édeskés savanykásnak kell lennie. Nem baj, ha kicsit erőteljesnek tűnik az íze, mert ettől lesz ízletes a végeredmény. Szükség szerint adjunk még hozzá cukrot, ecetet vagy egy kis vizet, ha túl erőteljesnek találnánk.

4. A majonézes öntet hozzávalóit keverjük el alaposan. Ezt is kóstoljuk meg, hogy se túl édes, se túl savanykás ne legyen.

5. Ha megfőttek a burgonyák (egy kést beléjük szúrva könnyedén belemegy, érezhetően puha), öntsük le róluk a forró vizet, és engedjük fel hideg vízzel. Egyszer-kétszer lecserélhetjük a hideg vizet, hogy a burgonya héja alaposan lehűljön, majd húzzuk le a burgonyák héját.

6. Karikázzuk fel a krumplikat, és dobáljuk a salátalébe, adjuk hozzá a hagymát is. Ha nem lepné el teljesen, keverjünk még egy kis levet. Hagyjuk állni két-három órán keresztül.

7. Szűrjük le a burgonyát és a hagymát, tegyük egy tálba, majd öntsük rá a majonézes mártást. Keverjük el alaposan, és tegyük a hűtőbe, hogy egy kicsit még összeérjenek az ízek.

Tippek

Frissebbé és könnyebb teszi a salátát, ha vékony szeletekre vagy kisebb kockákra vágott (savanykás) almát is teszünk bele.

Karikákra vagy kockákra vágott főtt tojással is dúsíthatjuk.