Csirkepörkölt

csirkepörkölt

Az egyszerű és hagyományos csirkepörkölt a magyar konyha egyik alapétele. A csirkehús megfizethető, a bőrös-csontos hús pedig jó ízt és állagot ad a pörköltszaftnak.

Elkészíthető csirkecombból, csirkemellből, csirkeszárnyból vagy akár egész csirkéből is, attól függően, hogy a család a csirke melyik részét szereti. Ha mindenki a combra hajt, nyilván kisebb lesz a sikerünk az egész csirkéből készült változattal. Amennyiben kizárólag csirkemellből készítjük, érdemes csontozatlan és bőrös csirkemellet választani, így teltebb és jobb ízű lesz a szaftja, a csontot és a bőrt tálalás előtt eltávolíthatjuk.

A tejfölös csirkepörkölt nálunk már csirkepaprikás névre hallgat, és a tejföltől eltekintve ugyanúgy készítjük, mint a tejföl nélküli változatot.

Mivel a csirkepörkölt nálunk a férjem kedvenc étele, ezért az ő receptjét használjuk (ha ez a kedvence, nyilván tudja, hogy mitől az), a képen is az ő műve látható.

Vannak, akik szerint a pörköltbe nem kell sok hagymát tenni, mert nagyon hagymás irányba viszi az ízt, míg mások szerint a sok hagymától lesz jó sűrű a szaftja. Mi az utóbbi tábort erősítjük, de természetesen a hagyma mennyiségét ízlés szerint akár csökkenteni is lehet.

Csirkepörkölt hozzávalói

1 konyhakész csirke vagy 2-3 csirkecomb vagy 1-2 csirkemell vagy kb. 1-1,5 kg csirkeszárny
2-3 fej vöröshagyma
2 ek. őrölt pirospaprika

őrölt bors
1 kk. őrölt kömény
házi paprikakrém (helyette Édes Anna vagy Erős Pista)
tejföl (elhagyható)
1 db paradicsom és 1-2 db tv paprika (vagy eltett lecsó)
kevés zsír, esetleg olaj (vagy ízlés szerint egy kevés füstölt szalonna)

Csirkepörkölt elkészítése

1. Tisztítsuk meg a hagymát, és vágjuk kis kockákra.

2. A csirkét aprítsuk fel, vágjuk le a szárnyait, combjait, mellét, farhátat, illetve vágjuk a combokat kétfelé, a farhátat kétfelé, és a mellét is felvághatjuk 2-4 kisebb darabra. A bőrben esetlegesen a tisztítás után még benne maradt tokokat húzzuk ki egy hegyes kés segítségével.

3. Hevítsünk egy kevés zsiradékot egy nagyobb lábosban (ha szalonnát használunk, vágjuk apró kockákra, és süssük ki a zsírját), majd adjuk hozzá a hagymát, és dinszteljük meg. Az sem baj, ha kicsit barnábbra sikerül, a pörköltnek még jót is tesz, de vigyázzunk, hogy ne égessük meg.

4. Adjuk hozzá a húsokat, és időnként megkeverve pirítsuk körbe mindegyiket. (Nem kell szó szerint megpirítani, csak addig, amíg a külsejükről eltűnik a nyers kinézet, vagyis kifehérednek, kivilágosodnak.)

5. Adjuk hozzá a fűszereket, keverjük el, majd öntsük fel annyi vízzel, ami majdnem ellepi. (Sokan esküsznek rá, hogy a pörkölthöz nem szabad vizet adni, viszont mi jó szaftosan szeretjük, ráadásul a csirke csontos-bőrös részei is segítenek a jó állagú szaft kialakításában.)

6. Dobjuk hozzá a paprikát és paradicsomot vagy az üveges lecsót is, illetve keverjük bele a paprikakrémet. A sózással óvatosan bánjunk, hiszen a paprikakrém is sós, főként ha házi. Félrehúzott fedő alatt főzzük meg a húsokat. Időnként keverjük meg, illetve szükség szerint pótoljuk a vizet is.

7. Akkor nyilváníthatjuk elkészültnek, ha minden hús jól megpuhult, és a szaftja is elvesztette vizes jellegét. Szükség szerint adjunk még hozzá fűszereket, illetve ízlés szerint keverjük hozzá a tejfölt is.

8. Nokedlival vagy főtt tésztával tálaljuk. Kínálhatunk mellé savanyúságot is.

Jó étvágyat!

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .