Keszeg sütése paprikás lisztben

Keszeg sütése, szálkás hal, nem szálkás, kárász
Keszeg sütése

A keszeget szálkás halnak ismerjük, emiatt sokan rámondják, hogy nem szeretik, pedig talán még soha nem is kóstolták. Pedig a keszeg egy nagyon jóízű halféle, és bátran ehetik a gyerekek is, ha megfelelően készítjük el. A keszeg sütése során csak néhány apróságra kell figyelni, hogy szálkamentes hal legyen a végeredmény.


A keszeget a horgászok „szeméthal”-nak tartják, ők az értékesebb halakra mennek, mint például a ponty. A keszeget leginkább halászlé levének sűrítéséhez használják, belefőzik, majd átpasszírozzák. Éppen emiatt nagyon olcsó halféle, viszont a jó íze miatt érdemes megtanulni a megfelelő elkészítés fortélyait, mert isteni lakomában lehet részünk általa.

Ha a hal tisztításában nem vagyunk járatosak, kérjük tisztítva.

Az első és legfontosabb titok az irdalás. A halat a gerincére merőlegesen, a bordákkal párhuzamosan kell beirdalni, kb. 2-3 milliméterenként, de mindenképpen minél sűrűbben. Ezzel a kis vékony szálkákat gyakorlatilag átvágjuk. Az irdalást egy éles késsel végezzük. Vágjunk bele a húsba, de ne vágjuk át teljesen, mert az már majdnem olyan, mintha felszeletelnénk, amitől szétesik a hal. Érezni és hallani is lehet, ahogy eltörnek, elpattannak a kés alatt az apró szálkák.

Ezeken az apró szálkákon kívül a keszegben találunk még nagyobb csontokat is, ezek a tulajdonképpen bordák, viszont ezek akkorák, hogy garantáltan nem tudjuk őket lenyelni, pláne nem félrenyelni, nincs is belőlük túl sok, illetve egy részük akár annyira át is sülhet, hogy vígan elropogtathatjuk. Akárcsak az úszókat, melyek a legfinomabb és legkelendőbb részét képezik a sült keszegnek.

És itt jön a következő titok, ami nem más, mint a megfelelő sütés. A keszeg sütése két részből áll, először kisebb lángon mindkét oldalán átsütjük a halat, hogy megpuhuljon a hús, majd erősebbre vesszük a hőt, és mintegy „rápirítunk” mindkét oldalán a halnak, ettől biztosan omlóssá és ropogóssá válik minden nemkívánatos szálka, sőt, még a bordák közül is a legtöbb annyira ropogós lesz, hogy bátran megehetjük.

Ezzel a sütési technikával a nagyobb keszegeket is szálkamentesre tudjuk sütni, de ha lehetőségünk van rá, érdemesebb kisebb, nagyjából tenyérnyi méretű halakat választani.

A paprikás lisztről még annyit, hogy sokan a halat valóban csak paprikás lisztbe forgatják bele, azonban ez nem tud megtapadni a hal felületén, gyakorlatilag az olajba kerülve lepereg a hal felszínéről, és nagy eséllyel meg is ég, amitől a hal keserűvé válhat. Egy pisztrángsütőnél lestem el a trükköt, először tojásfehérjébe mártották a halat, majd ezt követően a paprikás lisztbe. Így egy finom fűszeres és nagyon vékony „bunda” (a kéreg talán megfelelőbb kifejezés) keletkezik a halon, a liszt pedig nem pereg le.

Egyéb kistestű szálkás halak, például a kárász sütése is az itt leírtak alapján történik a szálkamentes végeredmény érdekében.

Keszeg sütésének hozzávalói

1 kg keszeg

2-3 evőkanál pirospaprika
kb. 25 dkg liszt
2-3 tojásfehérje
halhoz való fűszerkeverék (elhagyható)
kb. 0,5 liter olaj vagy egyéb zsiradék a sütéshez

Keszeg sütése

1.    Tisztítsuk meg a halat, illetve a tisztított halat mossuk meg. Fektessük egy vágódeszkára, és egy éles késsel vagdossuk be a gerincére merőlegesen a halat. Ne vágjuk át teljesen, érezni és hallani lehet, ahogy elpattannak az apró szálkák. Óvatosan dolgozzunk, mert a hal nagyon csúszik! Az irdalás művészetéről itt olvashatunk bővebben, képekkel is illusztrálva.

2.    A tojásfehérjéket tegyük egy tálba, adjuk hozzá a sót, esetleg a halfűszert, és egy villával kicsit habosítsuk fel.

3.    Egy tálcán vagy panírozótálban keverjük össze a lisztet a pirospaprikával. A paprika színének élénkségétől függően adhatunk hozzá többet is, a megadott mennyiségnél, a lényeg, hogy szép halvány rózsaszín árnyalatot kapjunk.

4.    Az olajat forrósítsuk fel egy serpenyőben, a halat mártsuk bele a tojásfehérjébe, kicsit hagyjuk lecsöpögni, majd forgassuk meg a paprikás lisztben is, és óvatosan tegyük az olajba. (Mindig csak annyi halat készítsünk így elő, amennyit rögtön az olajba teszünk, ne hagyjuk állni a bundában.)

5.    Először kisebb lángon süssük át mindkét oldalán, majd a lángot erősebbre véve „pirítsunk rá”, hogy a szálkák jól átsüljenek és szép színt kapjon a hal. Vigyázzunk, nehogy megégjen. Ha megsült a hal, csöpögtessük le.

6.    Burgonyapürével, sült krumplival vagy akár friss kenyérrel, illetve salátával, savanyúsággal tálaljuk.

Jó étvágyat!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..