Kínai pirított csirke

A kínai pirított csirke a keleti ízek kedvelőinek és az egyszerűen elkészíthető ételekre vágyóknak is kiváló választás. A zacskós változat helyett készítsük el házilag.

Aki rendszeresen olvassa a receptjeimet, tudja, hogy nálunk a nemzetközi konyha ételei mindennaposnak számítanak, nagyon kedveljük ezeket az ételeket, így a kínai fogásokat is.

Ezt az ételt, illetve az elkészítéséhez használható fűszerkeveréket és sűrítő anyagot zacskós változatban is be lehet szerezni, persze méregdrágán, és akkor a hozzávalók zöme még sehol sincs. Jobban járunk, ha kiiktatjuk a zacskót, és nekilátunk.

A zacskóban van egy minimális (értsd: szinte semmi) fafülgomba is, ami nagyon jól kiváltható, helyettesíthető akár csiperkével is.

A Cayenne borstól az étel csípős lesz, aki nem szereti a csípős ízeket, helyettesítse édesnemes pirospaprikával. A receptben szereplő cukortól nem kell megijedni, nagyon jól kihozza a sós ízeket, amolyan ízfokozóként funkcionál.

Kínai pirított csirke hozzávalói

  • 40 dkg csirkemell
  • 1 nagyobb sárgarépa
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1,5 ek. olaj
  • negyed kaliforniai paprika (a maradékot kis kockákra vágva lefagyaszthatjuk)
  • 2-3 kis fej gomba (ha nagyobb kiszerelésűt kapunk, a maradék felszeletelve szintén lefagyasztható)
  • 2 tk. étkezési keményítő
  • 2 gerezd fokhagyma
  • csipet cukor
  • 1-2 mk. Cayenne bors (vagy édesnemes pirospaprika)
  • késhegynyi szerecsendió
  • késhegynyi szegfűbors
  • fél mk. őrölt bors
  • 20 dkg rizs

Kínai pirított csirke elkészítése

  1. A csirkemellet vágjuk vékony csíkokra, kis kockákra (vagy még autentikusabb, ha nagyon vékony kis szeletkékre vágjuk). A sárgarépát hámozzuk meg, és szeleteljük vékonyra. A vöröshagymát tisztítsuk meg, és vágjuk nagy kockákra. A fokhagymát tisztítsuk meg, és vágjuk nagyon apró kockákra. A gombát hideg folyó víz alatt mossuk meg, és vágjuk pici kockákra. A kaliforniai paprikát szintén kis kockákra vágjuk.
  2. Az olajon erős lángon pirítsuk meg a csirkehúst, amíg aranyszínű lesz, adjuk hozzá a sárgarépát és hagymát, erős lángon pirítsuk tovább, miközben kevergetjük (vagy rázogatjuk).
  3. Adjuk hozzá a fűszereket, a fokhagymát, a cukrot és a sót, majd a gombát és a paprikát is.
  4. Az étkezési keményítőt keverjük el kevés vízzel. Amikor a hús már megpuhult és a zöldségek is elvesztették nyers állagukat, adjunk hozzá kb. 3 dl vizet, öntsük bele az étkezési keményítős vizet, és közepes lángon kevergetve sűrítsük be a szaftot.
  5. Kóstoljuk meg, ha szükséges adjunk hozzá még fűszereket.
  6. Az elkészült ételt párolt rizzsel tálaljuk.

Jó étvágyat!