Sütőtök sütése

Ki gondolná, hogy a sütőtök sütése egy olyan különleges dolog, hogy erre érdemes egyáltalán szót fecsérelni? Én sem gondoltam, amíg nem próbáltam ki azt a módot, ahogyan hosszú évek óta sütöm, és ahogy még a családom is boldogan megeszi.

Régen én is a hagyományos „csónakokat” sütöttem, tulajdonképpen magamnak, mert rajtam kívül senki nem ette. És most nagyon őszinte leszek, én is csak jól megcukrozva szerettem, ami az egészséges mivoltát máris jelentősen csökkentette.

Egy ismerősöm mesélte egyszer, hogy ő meghámozza a sütőtököt, kiszedi a magját, majd kockákra vágja a húsát, és így süti meg. Így nagyobb felületen „karamellizálódik”, egyúttal sokkal édesebb lesz a végeredmény.

Nosza, ezt nekem is ki kellett próbálnom. És valóban, így már cukor nélkül is imádom, sőt, a családom is boldogan megeszi, gyakorlatilag képesek vagyunk eltüntetni tíz perc leforgása alatt egy egész sütőtököt.

Minden édesítés nélkül is kiváló desszert lehet.

 

Sütőtök sütése – hozzávalók

1 szép érett kanadai sütőtök

sütőpapír

 

Sütőtök sütése

1. A sütőtököt mossuk meg, a mag nélküli részét szeleteljük fel kb. másfél centi vastagon. A magos részét vágjuk legalább kétfelé, szedjük ki a magokat, majd ezt is szeleteljük fel. Hámozzuk meg a szeleteket. A kemény héja miatt könnyebb a kisebb szeleteket hámozni, mint a nagyobb darabokat. (Ízlés szerint vághatunk vastagabb szeleteket is, melyeket hámozás után felkockázunk. A kb. háromcentis kocka ideális méret a sütés és a fogyasztás szempontjából is.)

3. Helyezzük a darabokat sütőpapírral kibélelt sütőlapra vagy tepsibe. Közepesnél kissé melegebb sütőben süssük meg, félidőben akár át is forgathatjuk a darabokat, hogy egyenletesebben süljenek.

4. Szedjük tányérra vagy tálra a készre sült sütőtököket. Ízlés szerint szórjuk meg sütőtök fűszerkeverékkel (recept lent), de ízesítés nélkül is finom csemege.

 

Extra tipp sütőtök sütéséhez

A sütőtököt az alábbi fűszerkeverékkel még jobban megbolondíthatjuk. A sütőtök fűszerkeveréket kevés olajban elkeverve megkenhetjük vele a tökszeleteket sütés előtt, de a megsült tököt is megszórhatjuk vele.

Sütőtök fűszerkeverék

4 tk. őrölt fahéj
2 tk. őrölt gyömbér
1 tk. őrölt szegfűszeg
0,5 tk. őrölt szerecsendió

A hozzávalókat alaposan összekeverjük, és egy jól zárható fűszertartóban tároljuk felhasználásig.

 

Maradékmentés

A kikapart magokat ne dobjuk ki, szárítsuk meg, majd száraz serpenyőben enyhén pirítsuk meg, és máris kész a házi tökmag. Ízlés szerint pirítás nélkül is fogyaszthatjuk, így még egészségesebb.

A megmaradt sütőtökből a kókuszgolyó mintájára sütőtökgolyót készíthetünk. (A lekvár és az egyéb nedves hozzávalók egy részét pótolhatjuk sütőtökkel. Kókuszreszelék helyett csokiforgácsba vagy darált dióba forgatjuk.)

 

Jó étvágyat!

 

 

Köszönöm, hogy ellátogattál a blogomra. Ha tetszett a recept, oszd meg ismerőseiddel is, hogy ők se maradjanak le semmiről.

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .