Mindenkinek a klasszikus, hagyományos nagyiféle rakott krumpli recept jut eszébe elsőként, ha erről az ételről beszélünk. Én is sokáig így készítettem, de aki ismeri a receptjeimet, tudja, hogy időnként szeretek formát bontani, és kísérletezni.
Sőt, ez az az étel, amivel kapcsolatban nemrégiben meg kellett tudnom, hogy nem is tudok főzni. (Egy pár percig el is gondolkodtam, hogy megszüntessem-e a gasztroblogomat. :D) De kezdjük az elején!
Igen, Nagymamám és Anyukám is a hagyományos módon készítették, így szerettem meg, és egy darabig én is tartottam magam a hagyományokhoz. Igen, tudom, hogy a burgonyát meg kell főzni, sőt, továbbmegyek: héjában kell főzni, mert úgy az igazi. Vannak, akik a hámozott burgonyát főzik meg, így is lehet. Szerintem ízesebb marad a burgonya, ha héjában fő, de persze ahány ház, annyi szokás.
Még viszonylag kezdő háziasszonyként olvastam valahol, hogy még finomabb, ha nem főzzük meg a krumplit a rétegezés előtt. Ami azt illeti a sütőben sült burgonyát imádom, a héjában főtt burgonya pucolásával csak a macera van. Uccu neki, kipróbáltam.
És azóta csak így készül, mert nekünk ez a variáció nagyon-nagyon bejött. Nem azért, mert egyszerűbb, hanem azért, mert sokkal, de sokkal finomabb.
Mindemellett megadom a hagyományos receptet is, mielőtt még tényleg azt hinné valaki, hogy nem tudok főzni. 😉
Rakott krumpli hozzávalói
1 kg burgonya
8-10 tojás
1 szál kolbász vagy 4 pár virsli (vagy vegyesen a kettő, vagy ízlés szerint el is hagyható)
só
2 dkg vaj (elhagyható)
2-3 dl tejföl
Rakott krumpli elkészítése
1. Ha főtt burgonyából készítjük, mossuk meg a burgonyákat, tegyük egy nagy lábasba, öntsük fel hideg vízzel, és tegyük fel főni. (Ha nem egyforma méretűek a burgonyák, a nagyobbakat szúrjuk meg egy hegyes késsel, így egyszerre fognak megfőni a kisebbekkel.)
2. A tojásokat szintén hideg vízben tegyük fel főni.
3. Amíg fő a tojás, készítsük elő az egyéb hozzávalókat. Ha nyers burgonyából készítjük, tisztítsuk meg a burgonyát, és karikázzuk fel. Karikázzuk fel a kolbászt vagy virslit (vagy mindkettőt) is. Készítsük elő az edényt, amiben sütni fogjuk. Az edényt egy kicsit kikenhetjük valamilyen zsiradékkal, például zománcos edény vagy jénai tál esetén erre mindenképpen szükség van, de a Pataki tálat egyáltalán nem kell kikenni.
4. A tojásokat hűtsük le, szedjük le a héjukat, öblítsük le hideg vízzel, és tojásszeletelővel vagy egy éles késsel szeleteljük vékonyra.
5. Ha héjában főtt burgonyával készítjük, öntsük le a forró vizet, engedjük fel hideg vízzel, majd távolítsuk el a héjukat. A megtisztított burgonyákat szeleteljük fel.
6. Az edény aljára tegyünk egy réteg burgonyakarikát, sózzuk meg, majd mehet rá egy réteg tojáskarika, ezt is sózzuk meg, következhet a kolbász és/vagy virsli, majd újabb réteg burgonyakarika, és addig folytassuk a rétegezést, amíg minden elfogy. Van, aki csak az aljára és a tetejére tesz burgonyát, a két réteg közé pedig betesz minden egyebet. A lényeg, hogy a felső réteg mindig burgonya legyen. A krumpli és a tojás is nagyon szereti a sót, kis túlzással lehet állítani, hogy ez az étel elsózhatatlan.
7. Ha minden hozzávaló elfogyott, a felső krumpliréteg tetejére még tehetünk néhány vajforgácsot, és mehet is a sütőbe 4-5-ös fokozatra ( fokra). A sütés elején érdemes egy kicsit letakarni, főleg ha nyers burgonyával rétegeztük, a sütés végefelé azonban vegyük le az edény tetejét.
8. Amikor már majdnem elkészült az étel, öntözzük meg a tetejét vízzel elkevert tejföllel. Van, aki már a sütés előtt ráteszi a tejfölt, ami így nagyon kiszáradhat és kicsit meg is barnulhat. Van, aki a sütés végefelé keni meg a sűrű tejföllel az étel tetejét.
9. A frissen elkészült rakott krumpli a legfinomabb, de persze igazán szépen tálalni lehetetlen, mert szétcsúszik. Ha hagyjuk kicsit megdermedni, úgy szebben tálalható. Kínáljunk mellé tejfölt is.
Jó étvágyat!
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.