Házi orda készítése friss tejből

A házi orda készítését sokáig halogattam, de most már jó pár éve csinálom. Sok évvel ezelőtt egy erdélyi utunk alkalmával magánháznál szálltunk meg, ahol csupa erdélyi ételeket kaptunk. Itt kóstoltuk meg többek között az ordás palacsintát is.


Ez nagyon hasonlít a túrós palacsintára, de a savanykás ízű és darabosabb állagú töltelék helyett egy tejszínesen édes és krémes töltelékkel kell elképzelni. Maga volt a földre szállt mennyország.

Persze rögtön meg is kérdeztem, hogyan készül ez a bizonyos orda, amiről korábban sosem hallottam. Akkoriban itthon háztól vásároltuk a tehéntejet, de valahogy sose történt meg az az áttörés, hogy kipróbáljam a kapott receptet.

Később, amikor kecskét vettünk, adott volt a tej és a lehetőség a kísérletezésekre. Szerencsére a kecskénknek igen semleges ízű a teje, ezért az orda is pont olyan lesz belőle, amilyennek lennie kell.

Ha tehéntejből készítjük, arra ügyeljünk, hogy a bolti UHT és mindenféle agyonkezelt tejek alkalmatlanok a sajtkészítésre. Lehetőleg házi tejet vegyünk, illetve a boltban kapható teljes tejek közül olyat válasszunk, amely legfeljebb kíméletes kezelésen esett át. (Őszintén megmondom, hogy bolti tejből még soha nem készítettem, de mivel a házi tejet is felforralom sajtkészítés előtt, talán egy normál pasztörizálás sem tesz ennél nagyobb kárt a tejben.)

Az eredeti recept úgy szólt, hogy az előző nap készített sajtból visszamaradt savóba kell beleönteni a reggel frissen fejt tejet (esetleg a reggelit és estit összevárva a kettőt együtt), így a savanyú közeg a tejet összehúzza, és egy túrószerű anyag (valójában a tej szárazanyag-tartalma) válik ki. Ezt kell leszűrni, ez a túrószerű anyag az orda. Nyilván nem túró, hiszen a túró savanyú tejből készül. Az ordának pont attól van olyan tejszínesen lágy íze, hogy friss tej az alapanyaga.

Házi körülmények között annyit változtattam az eredeti recepten, mivel nem szoktam tejoltós sajtot készíteni, hogy közvetlenül a friss tejből csapatom ki a szárazanyagot.

Házi orda hozzávalói

2 liter nyers tej (illetve lásd a fentieket a tejjel kapcsolatban)
2-4 evőkanál 10%-os ecet vagy 1-2 evőkanál citromsav
egy nagy lábos,
egy nagy tál,
egy nagy szűrő és egy textilpelenka vagy nagy gézlap vagy tüll anyag

Házi orda készítése

1.    A nyers tejet egy nagy lábasban vagy fazékban felforraljuk. A felforrt tejet hagyjuk kicsit hűlni. (Kb. 10 perc hűlés elegendő, nem kell mérni a hőmérsékletét, az a lényeg, hogy ne legyen tűzforró.)

2.    A tejbe beleöntünk 2 evőkanál ecetet vagy hozzáadunk egy evőkanálnyi citromsavat, majd óvatosan átkeverjük. Várjunk egy pár másodpercig, majd ismét keverjünk bele párszor. Ha nem kezd el szétválni a savó és a tej szárazanyag-tartalma, adjunk hozzá még egy kis ecetet vagy citromsavat. Ha már szétválik, hagyjuk egy kicsit állni, újabb 5-10 percig.

3.    Közben tegyünk egy nagy tál fölé egy nagy szűrőt, amit béleljünk ki textilpelenkával, nagy gézlappal vagy tüllel. Ebbe fogjuk belemerni, beleönteni a lábos tartalmát. A túrószerű anyag fennmarad a textílián, a savó pedig belefolyik a tálba.

4.    A textílián fennmaradt ordát csöpögtessük le, majd tegyük egy dobozba, időnként keverjük át és hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, hűtőszekrényben tároljuk, és lehetőleg pár napon belül használjuk fel. Ha nem fogy el egy-két napon belül, tegyük a fagyasztóba. Kiengedés után pont úgy használható, mint a friss.

Tippek

Az orda használható mascarpone helyett is, az íze és az állaga is nagyon hasonló. (Bár a mascarpone valójában tejszínből készül, állítólag. Azért mondom, hogy állítólag, mert szerintem a világon nincs annyi tejszín, amennyi mascarponét előállítanak.)

Túrós ételekben túró helyett használható.

Az ordából készülhet egyszerű házi sajt is.

Jó étvágyat!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .