Hurka sütése (véres hurka, májas hurka, kolbász)

A hurka sütése körül általában egy apróságot szoktak elfelejteni, ami a végeredményt tekintve akár sokkoló is lehet. Egyébként szó sincs bonyolult műveletről.


A régi időkben a disznóvágás és a disznótoros (véres és májas hurka, valamint kolbász) fogyasztása a télhez kötődött. A húsok és a belsőségek a melegben könnyen romlanak. Télen a húsok egy részét zsírban lesütve és zsírral légmentesen lezárva, hideg helyen néhány hétig el tudták tartani. A belsőségek és a töltelékáruk viszonylag hamar, általában már a disznótor idején elfogytak. Egyedül a füstölt dolgok voltak azok, amelyek akár hónapokig is ellátták a családot.

A hagyományos disznóvágást napjainkban jelentősen megkönnyíti, hogy a fagyasztóba sok mindent el lehet tenni. A modern technológiáknak köszönhetően a vágóhidak egész évben ontják magukból a különféle termékeket. Így aztán véres hurka, májas hurka, kolbász manapság már nyáron is kerülhet az asztalunkra, tartalmassága miatt azonban továbbra is inkább téli étel maradt.

A kezdő mondatokra visszatérve, a hurka sütése során gyakran elfelejtett apróság, hogy a hurkát is és a kolbászt is meg kell szurkálni. Az apró lukakon a keletkező gőz és a sülés közben felforrósodó zsiradék távozni tud a hurkából. Így elkerülhetjük azt a sokkoló végeredményt, hogy a kifakadt bőrön át kifolyjon a töltelék, a hurka többi része pedig összetöpörödve várja a sorsát.

Hurkát és kolbászt süthetünk serpenyőben és sütőben egyaránt. Kisebb mennyiség esetén talán érdemesebb az előbbi, nagyobb mennyiség esetén pedig az utóbbi megoldást választani. A végeredményt tekintve nincs sok különbség.

Bármelyik módon készítjük is a disznótorost, gyorsan varázsolhatunk finom ételt az asztalra.

Hurka sütésének hozzávalói

hurka és kolbász ízlés szerinti mennyiségben és összetételben
1 fej hagyma (elhagyható)
sütőpapír (ha sütőben sütjük)
pici olaj vagy más zsiradék (ha serpenyőben sütjük)

Hurka sütése

1.    Ha sütőben sütjük, béleljünk ki egy megfelelő méretű tepsit sütőpapírral, így sokkal egyszerűbb lesz majd a mosogatás. Ha serpenyőben sütjük, kenjük ki a serpenyőt kevés olajjal. (Nem kell sok zsiradék, hiszen a hurkában van bőven, de addig se tapadjon oda a serpenyőhöz, amíg a hurkából elkezd kisülni.)

2.    Tegyük a tepsibe vagy a serpenyőbe a hurkákat és villával 2-3 centiméterenként szurkáljuk meg mindegyiknek a tetejét is és az alját is. Ízlés szerint szórjuk meg félkarikákra vágott hagymával. A tepsit tegyük a sütőbe közepesnél kicsit nagyobb hőmérsékletre, a serpenyőre pedig tegyünk egy félrehúzott fedőt, a lángot állítsuk takaréknál kicsit erősebbre.

3.    Figyeljük a hurkákat, hogy ne süljenek túl, de azért legyen szép ropogós a bőrük, ez nagyjából fél óra alatt következik be. A serpenyőben sütött változatról egy idő után vegyük le a fedőt, hogy a bőre ropogósabbra sülhessen. Ha szükségesnek látjuk, meg is fordíthatjuk, de nagyon óvatosan, mert a hurkából kisült zsír nagyon forró.

4.    Ha elkészült a hurka és a kolbász, vegyük ki a serpenyőből vagy a tepsiből egy tálra.

5.    A hurkát és a kolbászt friss kenyérrel vagy sült burgonyával, steak burgonyával, akár burgonyapürével is tálalhatjuk. Savanyúságot is kínáljunk mellé.

Maradékmentő tipp

A megmaradt hurka hidegen is finom, (hurkazsíros) kenyérre karikázva akár reggelire vagy vacsorára is kínálhatjuk, például lilahagymával vagy savanyúsággal.

Jó étvágyat!

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .