Ez a cukkinival tekert csirkemell nyárson készíthető el legkönnyebben, így biztosan nem csúsznak szét a csinos kis csigákká tekert hozzávalók, és a végeredmény is mutatós lesz.
Kedvelt nyári fogás lehet, grillezéshez is kiváló, de mivel már egész télen kapható cukkini a boltokban, így télen is elkészíthetjük, akár mutatós vendégváró ételként is.
Készülhet egy egyszerű serpenyőben, de akár a sütőben, elektromos serpenyőben vagy a szabadban grillrácson is.
Cukkinival tekert csirkemell nyárson hozzávalói
2 nagy csirkemell
1 salátacukkini (zsenge cukkini)
só
csirkefűszer (ízlés szerint, elhagyható)
zsiradék a sütéshez
bambusznyársak vagy fém nyársak
Cukkinival tekert csirkemell nyárson elkészítése
1. A bambusznyársakat áztassuk hideg vízbe. A fém nyársakat kenjük le vékonyan valamilyen zsiradékkal.
2. A csirkemelleket szeleteljük fel vékonyan, szükség esetén egy picit ki is klopfolhatjuk, majd sózzuk meg vagy ízlés szerint csirkefűszerrel szórjuk meg a szeleteket.
3. A cukkinit mossuk meg, vágjuk le a két végét, majd vágjuk nagyon vékony szeletekre hosszában és enyhén sózzuk meg, hogy kicsit megpuhuljanak. (A cukkinikat ne hámozzuk meg.)
4. A csirkemell tekercsek elkészítéséhez két módszer közül választhatunk. Az egyik módszer szerint a kiterített csirkemellszeletekre cukkiniszeleteket fektetünk, feltekerjük, majd a tekercs szélességétől függően átszúrjuk 2-3-4 nyárssal, végül a nyársak között felszeleteljük a tekercset, hogy vékony csigákat kapjunk, melyek mindegyikét egy nyárs tartja összetekerve. A nyárson a csigákat hátrébb húzzuk, hogy a következő ilyen adagoknak is maradjon hely a nyárson.
A másik módszer szerint a csirkemelleket és cukkiniket is nagyjából 1,5-2 centis csíkokra vágjuk, a csirkemellcsíkokra cukkinicsíkokat fektetünk, és egyesével feltekerjük a csigákat, majd ráhúzzuk a nyársra.
5. Ha az összes csirkemelles, cukkinis csigát felhúztuk a nyársakra (nyársanként kb. 4-5 darab csigával számoljunk), kezdhetjük a sütést.
6. Hevítsünk zsiradékot egy serpenyőben, majd helyezzük bele a húsnyársakat. Erős lángon adjunk nekik kis színt, majd félrehúzott fedő alatt, időnként megforgatva, süssük készre, ügyelve, nehogy megégjenek, végül süssük zsírjára (amíg elpárolog a nedvesség, amit engedett), és adjunk neki még egy kis színt. Ha sütőben sütnénk, az előpirított nyársakat tegyük át egy zsiradékkal kikent tepsibe, amit fedjünk le alufóliával, 10-15 perc múlva fordítsuk meg a nyársakat, majd süssük készre. A sütés végén szükség esetén kissé pirítsuk meg a húsokat. (A sütés végi pirítást óvatosan végezzük, nehogy megégjen vagy nagyon kiszáradjon a csirkemell.)
7. Ha grillen sütjük, kenjük le a nyársakat zsiradékkal és helyezzük a grillrácsra, mindkét oldalukat süssük meg.
8. Ízlés szerint a nyársakra olvaszthatunk egy kevés sajtot is. Párolt vagy sült, grillezett zöldségekkel, rizzsel, burgonyával, salátával tálaljuk.
Jó étvágyat!
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.