Epres túrós sütemény

Az eperszezon általában már egyet jelent a melegebb időjárással, ilyenkor jólesik egy hűsítő túrós sütemény. Mivel mással, mint friss eperrel?

Epres túrós sütemény hozzávalói

  • piskóta 5 tojásból vagy 1 csomag babpiskóta
  • 50 dkg túró
  • 2 dl joghurt
  • 1 (kezeletlen) citrom leve és reszelt héja
  • 6 ek. cukor (ízlés szerint)
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • kb. 30 dkg eper

Epres túrós sütemény elkészítése

  1. Süssük meg a piskótát, és hagyjuk kihűlni, majd vágjuk két lapra.
  2. Amíg sül a piskóta, törjük össze a túrót villával. Reszeljük le a citrom héját, majd facsarjuk ki a levét is. Keverjük a túróhoz a joghurtot, a citromlevet, citromhéjat, cukrot. Kóstoljuk meg a krémet, hogy elég édes-e.
  3. Mossuk meg az epret, távolítsuk el a csumáját. Tegyünk félre a díszítéshez néhány szép szemet, amelyeket vágjunk félbe, a többit vágjuk kisebb darabokra.
  4. Az egyik piskótát fektessük egy tányérra vagy helyezzük vissza a tepsibe, amiben sütöttük. Kenjük meg vékonyan túrókrémmel, oszlassuk el rajta egyenletesen az összevágott epret, majd kenjünk rá egy újabb réteg túrókrémet. Fedjük be a másik piskótalappal, aminek a tetején oszlassuk el egyenletesen a maradék túrókrémet. Díszítsük a tetejét a félretett és félbevágott eperszemekkel.
  5. Tegyük hűtőbe, hogy kicsit megdermedjen a krém és összeálljon a sütemény.

Tippek

A krémet lazábbá tehetjük, ha beleforgatunk 2 dl keményre vert tejszínt.

Villámgyors sütés nélküli desszert készülhet, ha piskóta helyett babapiskótával rétegezzük a túrós krémet és az epret.

Ízlés szerint torta is készülhet belőle, ha kerek formában sütjük a piskótát vagy kerek formába rétegezzük a babapiskótával. Ebben az esetben úgy gazdálkodjunk a krémmel, hogy az oldalára is kerüljön. Esetleg készíthetünk kicsit több krémet, hogy biztosan elég legyen.

Másik lehetőség torta készítéséhez, hogy a kapcsos tortaformába rétegezzük a hozzávalókat, miközben a torta oldalát kirakjuk a tortaforma falához támasztott eprekkel. (Így az elkészült torta oldalán a tortába „nyomódva” mutatós „epergirland” fut majd végig.) Ebben az esetben több eperre lesz szükségünk, vagy a túrórétegből hagyjuk ki az epret, és ezt tegyük a torta oldalához. Pár óra hűtés után, amikor szépen összeállt a torta, vegyük le a kapcsos tortaformát, és tegyük tálra.

Jó étvágyat kívánok!