Piskótasütés többféleképpen

Piskóta titkai, piskótasütés
A piskóta titkai

A piskótasütés fontos eleme az otthoni cukrászatnak, hiszen a torták többségének egyszerű piskóta az alapja, de piskótatekercs, csokiöntetes piskóta, meggyes piskóta és még egy sor sütemény készíthető belőle.


A piskótasütésnek is van néhány trükkje, amitől tökéletes lesz a végeredmény. Talán a legfontosabb, hogy a tojásfehérjét valóban kőkeményre verjük, de a legproblémásabb pont talán mégis az, hogy sütés közben nem szabad kinyitni a sütőajtót, mert ettől menthetetlenül összeesik a még sületlen piskótatészta. Hogy a piskótasütés tényleg jól sikerüljön, a piskóta titkai bővebben kifejtve itt találhatóak.

Én magam is többféle receptet használok a piskótasütéshez, s hogy melyiket választom, az elsősorban attól függ, hogy éppen mennyi tojás áll rendelkezésemre. Ízükben és állagukban is kicsit eltérőek, a sütőporos változat pedig egy nagyon picit lassabban sül, némileg tömöttebb is, cserébe gyakorlatilag nem esik össze.

Sütőporos piskóta mindkét alábbi recept alapján készülhet, annyit kell mindössze tennünk, hogy a liszthez keverünk egy teáskanálnyi átszitált sütőport, majd ezzel a sütőporos liszttel készítjük el a piskótatésztát.

Fontos, hogy a tésztát nem kikeverjük, hanem összeforgatjuk.

Vizes piskóta hozzávalói

4 tojás
4 ek. hideg víz
19 dkg cukor (kristály)
19 dkg finomliszt

Vizes piskóta elkészítése

1.    Szétválasztjuk a tojásokat, majd a tojások sárgáját alaposan kikeverjük a cukorral és a vízzel, hogy habos legyen.

2.    A tojás fehérjét kemény habbá verjük.

3.    Melegítsük elő a sütőt.

4.    Óvatosan a cukros tojásos masszához forgatjuk a liszt felét, majd óvatosan beleforgatunk egy kevés tojásfehérjehabot, hogy fellazítsuk. A maradék lisztet is hozzáforgatjuk, végül a maradék tojásfehérjét is. Óvatos, könnyed mozdulatokkal dolgozzunk, hogy ne keverjük ki a levegőt a tésztából, de fontos, hogy a hozzávalók elkeveredjenek egymással, azaz egynemű tésztát kapjunk.

5.    Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral, öntsük bele a tésztát, tegyük az előmelegített sütőbe, és állítsuk 190 fokra (gázsütő 3. fokozat). Kb. 20 perc alatt megsül.

6.    Ha megsült, először támasszuk ki a sütőajtót pár percre, majd nyissuk ki, de még mindig hagyjuk pár percig a piskótát a sütőben. Ezt követően vegyük ki, borítsuk rácsra, húzzuk le róla a sütőpapírt és hagyjuk kihűlni. (Piskótatekercs készítésekor tekerjük vizes konyharuhába.)

 

Klasszikus piskóta hozzávalói

5 tojás
5 ek. finomliszt
5 ek. cukor

Piskótasütés klasszikus módon

1.    Szétválasztjuk a tojásokat, majd a tojások sárgáját alaposan kikeverjük a cukorral, hogy habos legyen.

2.    A tojás fehérjét verjük kemény habbá.

3.    Melegítsük elő a sütőt.

4.    Forgassuk óvatosan a cukros tojásos masszához a liszt felét, majd óvatosan beleforgatunk egy kevés tojásfehérjehabot, hogy fellazítsuk. A maradék lisztet is hozzáforgatjuk, végül a maradék tojásfehérjét is. Óvatos, könnyed mozdulatokkal dolgozzunk, hogy ne keverjük ki a levegőt a tésztából, de fontos, hogy a hozzávalók elkeveredjenek egymással, egynemű legyen a tészta.

5.    Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral, öntsük bele a tésztát, tegyük az előmelegített sütőbe, és állítsuk 190 fokra (gázsütő 3. fokozat). Kb. 20 perc alatt megsül.

6.    Ha megsült, támasszuk ki a sütőajtót pár percre, majd nyissuk ki, de hagyjuk pár percig a piskótát a sütőben. Ezt követően vegyük ki, borítsuk rácsra, húzzuk le róla a sütőpapírt, és hagyjuk kihűlni. (Piskótatekercs készítésekor tekerjük fel vizes konyharuhával.)

Piskótavariációk

Az alap piskótatésztán kívül süthetünk különféle csonthéjasokkal vagy kakaóporral, fűszerekkel ízesített piskótákat is. Ezeket a száraz hozzávalókat a liszttel elkeverve adhatjuk a tésztához. Az ízlés szerinti csonthéjast daráljuk finomra, egy kanál lisztet egy kanál csonthéjassal, egy csapott kanál lisztet egy púpozott kanál kakaóporral válthatunk ki (Az öttojásos piskótánál 2-3 evőkanál kakaóporral számoljunk).

Tippek

A piskóta kiváló tortalap, de kockákra vágva tálalhatjuk különféle pudingos és gyümölcsös öntetekkel is.

Ha vékonyra sütjük, kiszúrhatunk belőle különféle figurákat, melyeket tetszés szerint díszíthetünk.

Egyszerű süteményeket is készíthetünk segítségével, ha különféle krémekkel, lekvárral vagy pudinggal megtöltjük.

Jó étvágyat!

Mentés

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .