Kínai büfés tészta otthon, gyorsan

kínai büfés tészta, kínai zöldséges tészta, pirított tészta

A kínai büfés tészta (kínai zöldséges pirított tészta, kínai sült tészta) sokak kedvence a kínai büfék kínálatából. Otthon is pillanatok alatt elkészül, tökéletes egytálétel, köretként pedig egyenesen mennyei.

Volt egy időszak az életemben, amikor aránylag sokszor ettem kínai büfében. Mivel nem vagyok túl nagy húsrajongó, ezért a zöldséges szószos ételek pontosan megfeleltek az ízlésemnek. S mivel jobban kedvelem a barna rizst a fehér rizsnél, a büfékben pedig ez utóbbit adják, ezért ha éppen nem önmagában ettem a kínai büfés tésztát, akkor köretként is többnyire ezt választottam.

Mostanában ritkán eszem házon kívül, ez a tészta azonban továbbra is az egyik kedvencem maradt, mert nagyon finom, ráadásul annyira egyszerűen és gyorsan elkészíthető, hogy az egész folyamat leghosszadalmasabb része a víz felforralása és a tészta kifőzése.

Ez a mennyiség köretként kb. 4 főre, főételként kb. 2 főre elegendő. (Ízlés szerint bőségesebben is adhatunk hozzá zöldségeket, mint a receptben megadott mennyiségek.)

 

Kínai büfés tészta hozzávalói

40 dkg spagetti
15 dkg kínai kel vagy fejes káposzta
1 kisebb sárgarépa
1 pici fej vöröshagyma (vagy egy közepes fej hagyma fele)
1-2 gerezd fokhagyma
3-4 ek. olaj

szójaszósz
1 kk. kínai fűszerkeverék (elhagyható)

Kínai büfés tészta elkészítése

1. Forraljunk fel egy nagy lábosban vagy fazékban vizet. A spagettiszálakat tördeljük háromfelé. Adjunk a forró vízhez literenként egy teáskanálnyi sót (óvatosan, mert felhabzik). Majd tegyük bele egyszerre az összes spagettit, és főzzük készre. (Gyorsíthatunk a folyamaton, ha a vizet vízforralóban melegítjük, s csak magát a főzést végezzük a lábosban vagy fazékban, mert a tűzhelyen általában lassabban melegszik fel a víz.)

2. Amíg melegszik a tésztavíz, illetve fő a tészta, készítsük elő a zöldségeket. A káposztát vágjuk vékony csíkokra. A vöröshagymát tisztítsuk meg, vágjuk félbe, és nagyon vékonyan szeleteljük fel. A sárgarépát reszeljük le nagyobb lyukú reszelőn vagy vágjuk gyufaszálnyi csíkokra, esetleg gyaluljuk le hosszában, majd vágjuk kisebb téglalapokra. A fokhagymát tisztítsuk meg, és vágjuk apró kockákra.

3. Forrósítsuk fel az olajat egy wokban vagy serpenyőben, adjuk hozzá a zöldségeket, kevergetve pirítsuk készre. Adjuk a zöldségekhez a tésztát, locsoljuk meg szójaszósszal, ízlés szerint adjunk hozzá kevés kínai fűszerkeveréket, ha szükséges sózzuk is. (Óvatosan sózzuk, mert a szójaszósz és a kész fűszerkeverékek is sósak.)

Tipp

Ha illatos-omlós csirkéhez készítjük a kínai büfés tésztát, a csirke fokhagymás-olajos pácát is felhasználhatjuk a zöldségek pirításához.

Maradék spagettiből pillanatok alatt elkészíthetjük.

 

Jó étvágyat!

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .