Olaszos csirkemell paradicsommal és sajttal

Olaszos csirkemell paradicsommal és sajttal, könnyű

Az olaszos csirkemell paradicsommal és sajttal egy nagyon mediterrán hangulatú húsétel, hiszen a sajt és a paradicsom a mediterrán konyha talán legfontosabb alapanyagai, melyek csirkehússal találkoznak ebben az ételben.

A natúr üde ízek jellemzik, egy kevés són kívül nem szoktam mással fűszerezni. Ha mégis fűszeresebb ízre vágyunk, válasszuk a mediterrán konyha zöldfűszereit, a bazsalikomot, a rozmaringot, a kakukkfüvet vagy a zsályát.

Nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető, mégis mutatós étel, akár vendégváró fogásnak kis kitűnő. Készítésénél kicsit előredolgozhatunk, a korábban megsütött hússzeletekre közvetlenül tálalás előtt rátéve a sajtszeleteket és a paradicsomot, pár perc átmelegítés után pillanatok alatt tálalhatunk.

Köretként kínálhatunk hozzá párolt vagy sült zöldségeket, sült burgonyát, burgonyapürét, rizst, szinte bármi illik hozzá. Nyári grillpartyk sztárja is lehet, hiszen a grillezett csirkemellre az utolsó percben rátéve a sajtot és a paradicsomot, szabad tűznél is elkészíthető.

Rizs főzése, hogy pergős legyen

Az olaszos csirkemellet kivételesen nem javaslom másfajta húsból elkészíteni, mert a csirkemell adja meg az ételnek az igazi könnyedséget.

Ami a sajtot illeti, egy egyszerű, de jó minőségű Trappistával is kiváló lesz a végeredmény, ám ízlés szerint bármilyen sajttal elkészíthető a semlegesebb ízű mozzarellától a karakteresebb füstölt sajtokig.

Friss szabadföldi paradicsommal a legfinomabb, amiből ízlés szerint akár nagyobb mennyiséget is halmozhatunk a sajtréteg tetejére.

Olaszos csirkemell hozzávalói

60 dkg csirkemell
15 dkg sajt (valamilyen kemény sajt ízlés szerint)
2 szem paradicsom

őrölt színes bors
zöldfűszerek: bazsalikom, rozmaring, kakukkfű, zsálya (elhagyható)
kevés olaj vagy vaj a sütéshez

Olaszos csirkemell elkészítése

1.    A csirkemellet vékonyan felszeleteljük, besózzuk, egy kevés színes borsot őrölünk rá. (A csirkemellből igyekezzünk minél nagyobb szeleteket vágni. Ezt úgy a legegyszerűbb, ha a vágódeszkára fektetett csirkemellet úgy szeleteljük fel, mintha egy tortaalapot vágnánk lapokra.)

2.    A zsiradékot felhevítjük egy serpenyőben, rátesszük a csirkemelleket. Mindkét oldalát fehéredésig hevítjük a zsiradékban, majd fedő alatt a saját levében puhára pároljuk. Ha szükséges, adjunk hozzá kevés vizet. Ha megpuhul a csirkemell, zsírjára sütjük, ízlés szerint kicsi színt is adhatunk neki, de ne süssük meg nagyon, nehogy kiszáradjon.

3.    Amíg párolódik a hús, szeleteljük fel a paradicsomot és a sajtot.

4.    Ha elkészült a hús, vegyük takarékra a lángot, tegyünk minden hússzelet tetejére sajt- és paradicsomszeleteket, majd fedjük le ismét a serpenyőt, amíg a sajt kissé ráolvad a húsokra. (Ha szükséges, egy pár korty vizet öntsünk alá, nehogy leégjen.)

5.    Tálaljuk még melegen ízlés szerinti körettel.

Tipp

Télen nagyon nehéz igazán jóízű paradicsomhoz hozzájutni, ilyenkor olajban eltett aszalt paradicsommal is készíthetjük ezt az ételt. Csöpögtessük le jól a paradicsomokat, mert a sajt egyébként is kicsit zsíros. A hússzeletek sütéséhez akár az aszalt paradicsom kellemesen fűszeres, ízes olaját is felhasználhatjuk.

Jó étvágyat!

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .