Húsos lasagne

húsos lasagne

Ez a klasszikus húsos lasagne nagyon sokak kedvence. Könnyed, de mégis laktató, ráadásul hamisítatlan olasz hangulatot áraszt.

Nálunk a húsmentes spenótos lasagne is nagyon kelendő, de talán ez a húsos változat kicsit gyakrabban szerepel az étlapon.

A húsos-paradicsomos alapot a bolognai szósz szolgáltatja, amit akár nagyobb adagokban is készíthetünk, majd adagonként lefagyasztva bármikor jól jöhet pizzaszószként, illetve készülhet belőle természetesen bolognai spagetti, rakott tészta és húsos lasagne is. Az előre elkészített szósszal sok időt spórolhatunk.

A besamel elkészítése sem ördöngösség, ha nem sikerül csomómentesre, egy apró trükkel könnyen segíthetünk a helyzeten, a receptben leírom, hogy hogyan.

Ha nem kapunk lasagnetésztát, esetleg lebbencstésztával is helyettesíthető. Kisebb méretű, például kockatészta már egyáltalán nem illik ehhez az ételhez.

Lasagne tálalása

Ahogy általában a tepsis ételek esetében, úgy itt is igaz, hogy frissen könnyen szétcsúszik, szétesik az étel. Nemrég láttam egy főzős műsorban, ahogy egy olasz szakács lasagnét készített, és ő azt mondta, hogy már előző nap el kell készíteni, így másnapra szépen szeletelhetővé válik, nem esik szét.

Mindamellett szerintem másnap már nem olyan finom, pont azért, mert addigra kicsit kimered a tészta. A frissen megsült lasagnénak nincs párja, minket az sem zavar, ha nem néz ki olyan szépen a tányéron.

Húsos lasagne hozzávalói

1 csomag lasagnetészta

a húsos szószhoz
0,5 kg darált hús (sertés, pulyka, esetleg csirke)
2 közepes sárgarépa
6-7 dl paradicsomlé vagy kb. 70 dkg friss befőzni való paradicsom (esetleg konzerves hámozott paradicsom vagy sűrített paradicsom)
1 nagy fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
olaszos fűszerkeverék (vagy helyette ízlés szerint szurokfű, rozmaring, bazsalikom, kakukkfű)
2-3 ek. olivaolaj
só, őrölt bors
csipet szerecsendió (elhagyható)

a besamelhez
4 dkg finomliszt
3 dkg vaj
2,5 dl tej
2,5 dl alaplé vagy víz
ételízesítő (lehetőleg házi vagy bio)
só, bors
szerecsendió (elhagyható)

a tetejére
reszelt sajt

 

Húsos lasagne elkészítése

1. Először a szószt tesszük fel főzni, ha nem áll rendelkezésre a fagyasztóból. Ehhez a vöröshagymát megtisztítjuk, és apró kockákra vágjuk. A fokhagymát megtisztítjuk, és szintén apró kockákra vágjuk, vagy fokhagymanyomón átnyomjuk. A répákat meghámozzuk, lereszeljük. Ha friss paradicsomot használunk, mindegyiket forró vízbe mártjuk, majd lehúzzuk a héjukat, és konyhai aprítóban vagy botmixerrel pépesítjük.

2. Az olajat egy serpenyőben megforrósítjuk, hozzáadjuk a hagymát, üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a fokhagymát is, és addig forgatjuk együtt tovább, míg felszáll a fokhagyma illata. Ekkor hozzáadjuk a reszelt répát, majd addig pirítjuk, míg kicsit megfonnyadnak.

3. A darált húst is hozzáadjuk, addig kevergetjük, míg pergős lesz és mindenhol kifehéredik. Ekkor hozzáadjuk a paradicsomot vagy a paradicsomlét, esetleg kicsi vizet is. Levesszük a lángot, hozzáadjuk a fűszereket, jól átkeverjük az egészet, majd hagyjuk párolódni.

4. Ha van időnk, kis lángon akár 1-1,5 órán keresztül is főzhetjük a szószt, ellenkező esetben vegyük nagyobbra a lángot, hogy gyorsabban megfőjön, de vigyázzunk, hogy le ne égjen.

5. Közben reszeljük le a sajtot, és készítsük el a besamelt.

6. Forrósítsuk fel az alaplevet, vagy forraljunk vizet, amelyhez ételízesítőt és sót adunk (sós ételízesítő esetén nem kell pluszban sózni). Forrósítsuk fel a tejet is, majd öntsük össze a két folyadékot.

7. A besamelhez a vajat felhevítjük, beleszórjuk a lisztet, szalmasárgára pirítjuk. Vigyázzunk, hogy ne barnuljon túl. Felöntjük a jó meleg tejes folyadékkal. Egyszerre öntjük bele az egészet, majd folyamatosan kevergetjük, így biztosan csomómentes lesz. Felforraljuk, forrástól számítva egy-két percig főzzük. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük. (Ha véletlenül csomós lenne, keverjük át botmixerrel, turmixgépben, vagy szűrjük át egy szitán, és nyomkodjuk szét a csomókat.)

8. Melegítsük elő a sütőt. Vegyünk elő egy tepsit vagy kenyérformát, ami éppen kéznél van, béleljük ki sütőpapírral. Kenjünk a sütőpapírra egy kevés besamelt, terítsük be egy réteg száraz tésztával (nem kell előre megfőzni a tésztát!), majd merjünk rá bőven a szószból. Ismét egy sor tészta, majd besamel, majd ismét tészta és szósz. Akár besamel és szósz vegyesen is kerülhet az egyes rétegek közé, a lényeg, hogy az utolsó réteg tészta tetejére még szósz kerüljön. Szórjuk meg reszelt sajttal, és mehet is a sütőbe kb. 220 fokra (5-ös fokozatra).

9. Akkor készül el, ha szépen megpirul a tetején a sajt, ami nagyjából 20-25 perc, sütőtől függően.

Jó étvágyat!