Zöldbabfőzelék tejfölösen télen-nyáron

Zöldbabfőzelék, téli főzelék, nyári főzelék, egyszerű főzelék, olcsó étel
Zöldbabfőzelék

A zöldbabfőzelék friss, zsenge zöldbabból a legfinomabb. Érdemes minél többet fogyasztani belőle nyáron, hiszen íze ekkor a legfinomabb. Azonban télen sem kell lemondanunk róla, fagyasztott vagy üvegben eltett zöldbabból is bátran készíthető, sőt így még egyszerűbb dolgunk is lesz, hiszen a zöldbab tisztításával nem kell foglalatoskodni.

A zöldbabos ételeket sokan azért nem szeretik, mert esetleg kellemetlen élményként őrzik egy szálkás zöldbabból készült étel fogyasztását. (A szálka tulajdonképpen a babhüvely két felének találkozásánál kialakuló vastagabb szál, amit le tudunk húzni, általában a babhüvely végének levágásakor magától is megindul ennek a szálnak a leválása, ugyanakkor a szálkás bab már összességében sem túl zsenge.)

A zsengén leszedett zöldbab ritkán szálkás, a vásárlásnál is figyeljünk erre. (Ha kézbe vesszük a zöldbabot, kis gyakorlattal könnyen meg tudjuk állapítani, hogy mennyire zsenge vagy öreg, érezni a rugalmasságán és a tapintásán is.) Ha a hüvelyeket már göröngyössé teszik a bennük fejlődő babszemek, akkor nagy valószínűséggel némileg elöregedett, így nagy eséllyel szálkás lesz. Manapság már nagyon sokféle szálkátlan zöldbab kapható, ha magunk ültetjük, érdemes lehet ilyen fajtát választani, illetve locsoljuk rendszeresen, ezzel késleltetjük a hüvelyek öregedését, így a szálkásodást is.

Ami a zöldbab aprítását illeti, én nemes egyszerűséggel egy vágódeszkára fektetek egy maroknyit (persze úgy, hogy egymással párhuzamosan álljanak), és felvagdosom. Persze próbálom egyformára, de ezzel a módszerrel ez csak részben sikerül, ellenben gyors és időtakarékos, az ételben pedig szinte fel sem tűnik az a kis méretbeli különbség.

A főzelékeket sokan a menzás, csomós, csirizes főzelékekkel azonosítják, amely nyomokban tartalmaz némi már-már szétfőtt zöldséget is, pedig otthon elkészítve ennek nem kell így lennie. A zöldséget olyan állagúra főzhetjük, amilyenre csak szeretnénk, és a főzelék levének sem kell csirizesnek, pláne nem csomósnak lennie. S persze az igazán jó főzelékben mégiscsak a zöldség dominál, nem a sűrítés.

A zöldségek sok rostanyagot tartalmaznak, ezért laktatóak, s ez igaz a főzelékekre is. Ha valamilyen feltétet is adunk hozzá, teljesen komplett fogást kínálhatunk. A zöldbabfőzelékhez nagyon illik a pörkölt, a fasírt, de maradék sült hússal, tükörtojással, zsiradékban sült krumplis pogácsával vagy akár valamilyen rántott zöldséggel is kínálhatjuk. Apró változtatásokkal akár a vegetáriánus étrendbe is beilleszthető.

A fokhagyma különösen finom ízt ad ennek a főzeléknek, én más fűszert nem is rakok bele. Friss és nagyon apróra vágott petrezselyemlevéllel egy kis színt vihetünk az ételbe, de nélküle is tökéletes lesz a főzelék. Aki szereti, tehet bele ételízesítőt, amit én nagyon kevés ételhez használok, mert elnyomja az egyedi, természetes ízeket és egyforma ízt kölcsönöz mindennek. De persze senkit nem kívánok lebeszélni a használatáról.

Zöldbabfőzelék hozzávalói

1 kg zöldbab (friss, fagyasztott vagy üveges)
1 fej vöröshagyma
1-2 gerezd fokhagyma
ételízesítő (ízlés szerint, elhagyható)
apróra vágott petrezselyemlevél (elhagyható)
kevés olaj vagy más zsiradék
2 dl tejföl
2-3 evőkanál liszt (kukorica, zabpehely, finom búzaliszt, stb.)
pirospaprika

Zöldbabfőzelék elkészítése

1.    Amennyiben friss zöldbabból készül, tisztítsuk meg a zöldbabot, vágjuk le a két végét, és gondosan távolítsuk el az esetleges szálkákat, dobjuk is ki a szálkás babokat. Mossuk meg, majd vágjuk fel rövidebb darabokra.

2.    Tisztítsuk meg a vöröshagymát és vágjuk apró kockákra vagy tegyük aprítógépbe. Tisztítsuk meg a fokhagymát is, és vágjuk apróra vagy nyomjuk át fokhagymanyomón. Egy lábasban hevítsük fel az olajat, adjuk hozzá a hagymát, és dinszteljük üvegesre. Adjuk hozzá a fokhagymát, és kicsit forgassuk át a vöröshagymával, amíg a fokhagyma illata felcsap.

3.    Adjuk hozzá a zöldbabot (a fagyasztottat nem kell kiengedni), és öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi, majd adjunk hozzá (kb. két csapott kávéskanál) sót. (Ételízesítő használata esetén vigyázzunk a sózással.) Enyhén félrehúzott fedő alatt főzzük meg. (Konzerv zöldbabbal vigyázzunk, ne főzzük túl, illetve kóstoljuk meg a levét, csak akkor adjuk a főzelékhez, ha kellemes íze van.)

4.    Amíg fő a zöldbab, keverjük el az ízlés szerinti lisztet kevés vízzel, majd adjuk a tejfölhöz, és keverjük simára. Mossuk meg és aprítsuk fel a petrezselymet.

5.    Amikor megfőtt a bab, a levéből adjunk egy keveset a lisztes tejfölhöz a hőkiegyenlítés miatt. Keverjük jól el, majd öntsük az egészet a főzelékbe. Adjunk a főzelékhez pirospaprikát is, hogy szép színe legyen, adjuk hozzá a petrezselymet is. Folyamatosan kevergessük, hogy a sűrítés ne csomósodjon össze, illetve forraljuk át jól az egészet, hogy a végeredmény ne legyen lisztes ízű.

 

Maradékmentés

Előző napról maradt sült hús, pörkölt, fasírt és minden egyéb, feltétnek alkalmas maradék új életre kelhet egy jó főzelék mellett.

 

Jó étvágyat!

Mentés

Mentés

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .