A kelt tészta fagyasztása nagyon praktikus dolog, hiszen a tészta elkészítése igényel némi odafigyelést, kissé időigényes is, ezért sokat könnyíthetünk a helyzetünkön, és főleg sok időt megspórolunk, ha egy-egy adagot mindig lefagyasztunk. A kisütött kelt tészta (a kenyér és a péksütemények is) fagyaszthatóak.
Sokan gondolják, hogy kelt tésztát nem lehet fagyasztani, maximum kisütött állapotban. Amikor kelt tésztát készítek, mindig egy adagot beteszek a fagyasztóba is, így mindig van kéznél pizzatészta, kalácstészta, lángostészta, fánktészta.
Tészta előkészítése a fagyasztáshoz
A kelt tésztát a recept szerint készítsük el, de a tészta minden hozzávalójából dupla mennyiséget vegyünk, így két adag tésztánk lesz. A tésztát gyúrjuk készre, kelesszük meg, majd felezzük el. Az egyik felét készítsük el frissen a szokásos módon, a másik adagot pedig tegyük zacskóba, és fagyasszuk le. Címkézzük fel, írjuk rá, hogy milyen tészta, illetve hogy mikor készítettük.
A fagyasztott kelt tészta felhasználása
Amikor meg szeretnénk sütni a fagyasztott kelt tésztát, vegyük elő időben a fagyasztóból, hogy legyen ideje kiolvadni, illetve szobahőmérsékletűre melegedni. A lakás hőmérsékletétől és a tészta mennyiségétől is függ, de az este elővett tészta reggelre általában kiolvad, és a délelőtt folyamán átveszi a lakás hőmérsékletét, így akár ebédre kelt tésztás finomságot varázsolhatunk az asztalra.
A kiolvasztást a fagyasztáshoz használt zacskóban végezzük, de tegyük egy tálba, és terítsük le konyharuhával. Előfordulhat, hogy a kiolvadás során beindul a kelési folyamat is, ezért elszakadhat a zacskó.
A kiolvadt tésztát felmelegedésig tegyük egy tálba, és takarjuk le konyharuhával. Ha átvette a környezete hőmérsékletét, innentől kezdve ugyanúgy dolgozhatunk vele, mint a frissen elkészített és kelesztett tésztával, megkezdhetjük a formázást.
Meddig tárolható a fagyasztóban a kelt tészta?
A kelt tésztát másfél-két hónapnál hosszabb ideig ne tároljuk a fagyasztóban, mert élesztőízű lesz. Ezért is fontos, hogy a címkére ne felejtsük el ráírni a tésztakészítés dátumát.
Érdemes olyan tésztaféléket fagyasztani, amelyeket egyébként is gyakran készítünk. Ha egy évben egyszer sütünk fánkot, teljesen felesleges egy adagot a következő évi fánksütésig őrizgetni.
Kisütött kelt tészták (péksütemény és kenyér) fagyasztása és kiolvasztása
Az is egy lehetőség, hogy nem a friss kelt tésztát, hanem az elkészített péksüteményeket fagyasztjuk le. Fagyasszuk le egy tálcára téve a megsült és kihűlt péksüteményeket úgy, hogy ne érjenek össze, majd tegyük ezeket aromazáró zacskóban a fagyasztóba. Akár egy-két darabot is elő tudunk így venni, amikor éppen szükség van rá. Egy hónapnál tovább ne tároljuk a fagyasztóban.
Szobahőmérsékleten gyorsan (kb. negyed óra alatt) kiolvad. Ne mikrózzuk. Kiflit, zsemlét pár percre előmelegített sütőbe is tehetünk (160-180 fokra), hogy ne száradjanak ki, a sütő aljába tegyünk egy tál vizet.
A fagyasztott kenyeret is kiolvaszthatjuk sütőben, szobahőmérsékleten kb. 4-5 óra alatt enged ki, ezt se mikrózzuk.
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.